Az 1692-es salemi boszorkányperek mára a vallási intolerancia szimbolumává váltak. A történelem furcsa fintora, hogy sok jel szerint a per eredményeként kivégzetteknek talán egyike sem volt boszorkány. Egy híján mind a húsz áldozatot akasztással végezték ki, egy asszony a vallatás alatt halt meg. A fennmaradt bírósági iradok arról tanúskodnak, hogy mindannyian templomba háró, őszintén és mélyen hívő emerek voltak. Azok, akik a tárgyalás során beismerték boszorkányságukat, kegyelmet kaptak. Akik mindvégig tagadták, azokat kivégezték. Közöttük volt egy korábbi egyházi személy, George Burroughs, aki - feltehetően ártatlansága jeleként - mindvégig az Úr imáját mondta, míg a vesztőhelyre vitték. Bár a várost övező területeken valószinüleg már korábban is létezett a bsozorkányság gyakorlata, a csendes kikötőváros békéjét egy kiatal lányokból álló csoport állításai dúlták fel. Miután bizonyítást nyert, hogy a salemi lelkipásztor kilencéves lánya igézet alá került, a kislányok Titubát, a pásztor Karib-szigetekről hozott rabszolgáját vádolták meg. Az első vádat egyre több követte, míg végül már mintegy 200 személy került a gyanúsítottak listájára. A kilenc hónapig húzodó tárgyalássorozatot egyre növekvő tömeghisztéria kisérte, ezért William Phipps kormányzó végül feloszlatta a bíróságot. Maga Tituba, miután bevallotta boszorkányságát, megmenekült az ítélet elől. A következő években sokan azok közül, akik részt vettek a tárgyalásokon, nyilvánosan bocsánatot kértek. 1697-ben a városban egynapos böjtöt és imát tartottak azért, hogy Isten megbocsássa az elkövetett hibákat. 1957-ben Massachusetts állam hivatalos nyilatokzatotban mentette fel amindazokat, akiket a salemi boszorkányperekben elítéltek, azt sugallva, hogy talán maga a tárgyalás is eleve illegális volt.