Minden nép mesevilágában ismert a boszorkány alakja, a manók, tündérek, varázslók, törpék, farkasemberek és más csodálatos lények társaságában. A hozzáfûzõdõ képzetek azonban messze eltérhetnek attól a sztereotip képtõl, ami általában a mi kultúránkban a boszorkány alakjához kapcsolódik. Számtalan tévhit rakódott rá az évszázadok során, szoros összefüggést mutatva az õsi asszony, a pogány, teremtõ, gyógyító õsanya-alak mélybe ásásával, elrejtésével, megtagadásával. A nyugati kereszténység térhódításával a korábbi, pogány kultúrák elemei többnyire nemkívánatossá váltak. Az egyház igyekezett nem venni róluk tudomást, vagy ami még rosszabb, tûzzel-vassal próbálták a régi kultikus elemeket kiirtani, a szó legszorosabb értelmében. Általában jellemzõ, hogy az õsi mítikus elemek kettõs természetébõl lefaragták a "rosszat", megtagadták a bennük rejlõ földies jelleget, és valami elvont eszményképpé transzformálva a földbõl gyökerestül kitépve az ég felé emelték az õsi alakokat. A nyugati kereszténység szimbólumait, Szûz Mária alakját, a Szentháromságot, a keresztet is csak akkor érthetjük meg igazán, ha visszanyúlunk az elfeledett gyökerekhez, az õsi idõk homályába.

A lélek sem tûri hosszú távon az elfojtást, zabolátlan, õsi természetének megtagadását. Elõbb-utóbb mindig valamilyen módon megtalálja a felszínre vezetõ utat, egy csendes kis csermely vagy elementáris erejû vulkánkitörés formájában - az elfojtás súlyosságának arányában. Hasonlóképp mûködik ez "nagyban" is: az emberiség kultúrtörténetében végig megfigyelhetõ ez a jelenség. Így tehát az õsi értelemben vett "boszorkányság" is képes volt fennmaradni évszázadokon keresztül - ha rejtve is, és az utóbbi évtizedekben újra felszínre törni, az archetípusokra jellemzõ elemi erõvel. Az õsi pogány idõk boszorkányai éppolyan összetett alakok, mint bármely õsi archetípus: nem osztályozhatók "jóra" és/vagy "rosszra". A mai idõk wiccái az ördöggel cimboráló, seprûnyélen lovagló, rontást hozó boszorkányok kompenzációi, jungi értelemben. Eredeti értelmében a tündér és boszorkány manapság oly ellentétes sztereotípiái egyáltalán nem váltak külön: a gyógyító, termékeny õsanya archetípusban minden aspektusuk megtalálható. Mindezt szinte kézzelfoghatóan érzékelhetjük, ha figyelmesen megvizsgáljuk az õsi népmesék, archaikus mítoszok, pogány elemeket õrzõ néphagyományok, valamint a középkortól egészen az újkorig fellelhetõ boszorkányperek tarka szõttesét. A tündérek/boszorkányok legtovább és legtisztább formájukban a Balkánon, Szicíliában, Írországban és Skóciában maradtak fenn. - Itt hadd jegyezzem meg, hogy a "boszorkány" szó angol megfelelõje, a witch sõt maga a wicca szó is a bölcsességet jelentõ wit tõbõl származik. A wicca lényege tehát: õsi, megbonthatatlan kapcsolat a természet õsi szellemvilágával, az erdõk, mezõk, folyók isteneivel, mítikus lényeivel. A wicca gyógyító személy, a szó legátfogóbb értelmében. Ismeri a gyógyító növények, ásványok titkait, a mágikus eszközöket. Ismeri a gyógyításra legalkalmasabb idõpontokat, követve a természeti ciklusok rendjét. A wicca az õskori Európa mágikus termékenységkultuszának egyenes folytatása. Õsi istenük a szarvakat viselõ kelta Cernunnos vagy görög Pan - valószínûleg õt azonosították késõbb rosszhiszemûen az ördöggel. Ma inkább minden asszony archetípusa, a Nagy Õsanya, a Nagy Istennõ (Magna Mater, Dea Magna), a Földanya, (Gea vagy Gaia), a Holdistennõ-hármasság (Selene, Diana, Luna) áll a kultusz középpontjában. A wicca legfõbb törekvése egybeesik a jungi individuáció fogalmával: célja az emberben rejlõ "mágikus" képességek újraélesztése, a legkülönfélébb okkult, metafizikai, vallási irányzatok évezredek során összegyûjtött tapasztalatai és jól kidolgozott módszerei alapján. A wiccát tanulmányozva találkozhatunk az ókori misztériumvallások bevatási rítusaival, keleti önfejlesztõ "módszerekkel", a természeti népek samanisztikus praktikáival, mágikus és okkult elemekkel egyaránt. Szoros kapcsolatot mutat a tao, a zen és a szufi hagyományokkal. A wicca holisztikus szemléletet nyújt, óvakodik mindenfajta dogmatizmustól. Mindezekbõl következik, hogy nemcsak nõ lehet wicca, nincs semmiféle nemi, faji, életkori megkülönböztetés. A wicca másik elnevezése, a "zöld boszorkány" arra utal, hogy elválaszthatatlanul szoros kapcsolatban áll a természettel, saját önvalójával és az egész külsõ-belsõ természettel egyaránt. Célja a harmónia újrateremtése az egyes emberekben is, környezetében is, tulajdonképpen univerzális szinten.