A vádaskodások legáltalánosabb oka szociálpszichológiai jelenség: a nyomor miatti frusztráció okozta feszültség a kisközösségek válságához vezetett a középkori társadalomban. Amikor "a boszorkányság már a levegőben volt", a potenciális áldozatok skálája végtelen lett, de voltak különösen veszélyeztetett társadalmi csoportok: Társadalmi helyzetét tekintve szinte bárki szóba jöhetett: a jobbágyok, zsellérek feleségei, cigányok, török asszonyok (gyógyítók voltak), a nem nemesek köréből a mesteremberek és városi magistratusbeliek (szenátor, főbíró, bíró, esküdt) feleségei, akik gyakran féltékenység, irigység áldozatai lettek, agilisek (nemes anya és nemtelen apa gyermekei) és az arisztokrácia tagjai esetében a vádlók motiváló tényezője nyilván az anyagi haszonszerzés volt. Szociálisan elesettek: szegények, özvegyek, koldusok, akik eleve kirekesztettek a társadalomból, remek céltáblák voltak, nem tudnak védekezni. Elmebetegek, szétesett személyiségek: gyanús hallucinációik a sátán jelenlétét bizonyították a középkori ember számára. A hallucinációk, paranoid képzelgések ugyanakkor a vádlókra is jellemzőek voltak, a démonománia (megszállottsági téveszme) tömeghisztériát okozott. Betegségük, fogyatékosságuk vagy csúfságuk miatt egyébként is kitaszítottak (vízfejűek, epilepsziások, bőrbetegségben szenvedők, bénák, torzszülöttek) Irigység vagy féltékenység áldozatai (pl. a túl szépek) Politikai intrikák céltáblái, üzleti érdekek miatt megvádolt emberek Közönséges bűnözők: gyermekgyilkosok, méregkeverők, gyújtogatók, útonállók, de egyéb bűnök is szóba jöhettek: szodómia, vérfertőzés, magzatelhajtás, házasságtörés Akadt, aki önmagát jelentette fel: egyesek nyíltan boszorkánynak vallották magukat, eljátszották a szerepet vagy maguk is elhitték, hogy azok. Leírtak egy esetet, amikor az inkvizítor elutasította a vádlottnak magát terhelő kijelentését: egy Catalina nevű lány azt állította, hogy közösült az ördöggel és közben rengeteg vért is vesztett, de a helyi bába szűznek találta. A nők elnyomott társadalmi helyzetük miatt kerültek a leginkább gyanúba: A középkorban a nő mélyen a férfiak alatt állt rangban (nem tanulhatott, a férj bántalmazhatta a feleségét, a házasságtörő nőt pedig meg is ölhette). Leggyakrabban maga a férj ismerte fel, hogy felesége boszorkány. A középkorban kétféle attitűd övezte a nőket, ez visszavezethető az ambivalens szexuális viselkedési normákra, mely két ellentétes gondolatmenetből ered: egyrészt a nők csodálatra méltóak, másrészt gonoszak, veszedelmesek. Ez utóbbi vélekedésre magyarázatot adhatnak a nőgyűlölet-elméletek: Az általános elmélet szerint a férfiak irigylik azt a számukra elérhetetlen képességet, hogy egy nő életet tud adni, a specifikus elmélet szerint a nőgyűlölet gyökere a nőktől való patriarchális félelem, vagyis az, hogy az emberek tartottak azoktól a nőktől, akik nem álltak az apjuk vagy a férjük fennhatósága alatt, akik függetlenek voltak. A tehetetlen és tudatlan nők a varázslás, a bűvös szerek segítségét kérték helyzetük javítására. Mindehhez hozzájárult még az is, hogy a középkorban nem vagy alig voltak orvosok, a betegeket nők ápolták, ismerték a füvek, szerek hatásait, amit a mágiával hoztak kapcsolatba. Középkori emberek népi hitvilága nem csak az elnyomott rétegekre értendő. A főurak is analfabéták voltak, továbbá a szellemi elit nem egy képviselője hitt a boszorkányokban is. A középkori ember a világ jelenségeinek legnagyobb részét természetfeletti erők működésével magyarázta. Mindennek az oka Isten, a szentek, az angyalok - és a gonosz lelkek. Amint szilárdan hitték, hogy Istent, az ő angyalait és a szenteket imával, vezekléssel, egyházi szertartással maga felé tudja hajlítani, úgy hitték, hogy a rossz szellemeket lehet befolyásolni varázslással. Ahogy Isten a csodatévő erejéből juttat a szentjeinek, az ördög is juttat gonosz hatalmából az ő híveinek, azaz a varázslóknak és boszorkányoknak. A középkori ember hitte, hogy gonosz démonok és varázslók tömege leselkedik rá és féltek a maleficiumtól, azaz kárt, bajt okozó varázslástól. Sok hisztérikus férfi és nő képzelte azt, hogy az ördöggel hált, de más, prózaibb okok is akadtak: ha például egy fiatal lány engedett a csábításnak, teherbe esett és a csábító eltűnt, a lányra nehéz sors várt: el kellett viselnie a világ megvetését, gúnyát, a kirekesztettséget, sőt, akár az éhhalál veszélyét is. Érthető módon azt hitte: a Gonosz tette ezt vele. A középkori ember számára szinte bárki gyanúba keveredhetett: boszorkányt sejtettek, ha - egy asszony közelében kígyót vagy teknősbékát láttak (kísérőszellem), - egy lány különösen szép volt vagy csúnya (a perbe fogottak 40 %-a fiatal nő volt Magyarországon és nem csúnyák) - feltűnően eszes volt vagy együgyű, - sok szeretőt tartott vagy hozzáférhetetlen volt, - ha ritkán járt templomba vagy túl áhítatos volt., - ritkábban előfordult, hogy korát meghaladó tudóst is boszorkánysággal gyanúsítottak, mint pl. Hatvany István professzort. A népi vallásosság a kereszténység vulgáris változata. A paraszti világszemléletben a legerősebb elem a mágia, mint népi varázslat és mint vallásos tan egyaránt. A kereszténységet ötvözték a mágikus-folklorisztikus tudattal. A klerikus (= az egyház világi hatalomra törő irányzata) egyház úgy tartja féken a folklór ösztönösségét, hogy részben magába fogadja. E kulturális kölcsönhatás kedvező feltétele, hogy mind az egyházi, mind a népi világképben jellemző a földi és túlvilági, valamint az anyagi és szellemi síkok elegyítése. Példa: az egyház nem tiltotta a különböző (mágikus hatásúnak vélt) füvek gyűjtését, ha "Hiszekegy" és "Miatyánk" kíséretében szedték. A középkori társadalmat áthatotta a félelem a gonosztól. Ez volt az egyház hatalmának egyik fő pillére, ugyanis a varázslásba vetett ősi hit a keresztény vallásban tovább fejlődött. Az egyház az ördögben való kétkedést súlyos eretnekségnek tartotta, a gonosz ellen védelmet csak a szorgos imádkozás, gyónás, áldozás, böjtölés stb. nyújthat. És persze az irtó hadjárat. A boszorkányüldözés központi eleme az a dogma volt, mely szerint a boszorkányok szerződést kötnek az ördöggel és szolgálatába szegődnek. Emellett az egyház számára a démonománia egyszerű szillogizmuson alapult: a boszorkányüldözés hasznot hoz: ha van boszorkány, van üldözés. Ha van üldözés, van konfiskálás (lefoglalás). Ha van konfiskálás, van haszon. A nyerészkedés főleg az európai kontinensen jellemző, a briteknél kevésbé. Az egyházi üldöztetés fő motívumai: - fanatizmus - haszonszerzés - hatalomvágy - dogmákhoz való ragaszkodás Az egyház a nép hiszékenységével védte meg magát és erősítette hatalmát. Egy példa erre a Malleus maleficarumból: az 5. században egy férfi egy nemes hölgy ágyába bújt. Előbb obszcén beszéddel akarta felizgatni, majd "bűnös aktusra" szólította föl. A hölgy sikoltozni kezdett, segítséget hívott, a férfi az ágy alá bújt és Silvanus püspök ábrázatát vette föl. Másnap a felettes hatóságok megállapították, hogy a csábító valójában az ördög volt, aki felvette a püspök alakját.