Réges-régen egy vad világ gyermeke, belefáradva az örökös
küzdelembe, fejét egy kopár szikla hátának vetve, lehunyt szemmel
hallgatta a természet énekét. Figyelte a tenger megnyugtató
morajlását, a szél sejtelmes susogását a lombok között, az óriási
erőkkel játszó mennydörgést, az állatok neszezését és a többi hangot,
mely mind a világ számtalan rejtélyét suttogta vagy kiáltotta a fülébe.

Később már nem csak hallotta ezeket a "dallamokat", hanem felismerte
a belőlük áradó energiákat, az általuk közvetített és előidézett
érzéseket, gondolatokat. Egy szép napon arra ébredt, a hangokat
megfelelően felhasználva ő is képes a hatalmas erők felélesztésére és
használatba vételére. Tudta, ezek mind élnek benne is, csak a
megfelelő harmóniákat kell megtalálnia, hogy felszínre törjenek az
elfelejtett vagy soha sem ismert energiák.

Miután a környezetében található anyagokból dallamok létrehozására
alkalmas eszközöket készített, elkezdte a természetben hallott
zajokat, zörejeket utánozva egységes egésszé formálni a hangokat.
Egy villás faágra kifeszített állatbőrt botokkal ütögetve utánozta a
mennydörgés robaját, vékony inakat pengetve játszotta el az
esőcseppek táncát a leveleken és nádszállal idézte fel a szél süvítését.